A redőny korunk egyik legismertebb kültéri árnyékolója, mely Magyarországon különösen nagy népszerűségnek örvend. Nem véletlenül, hiszen évtizedeken át szinte az egyetlen hatékony megoldás volt, amit sokáig csak az árnyékolás, valamint a betekintés elleni védelem miatt alkalmaztak.

Tartalomjegyzék:

  1.  Egy kis redőnytörténet
  2.  Redőnytípusok a beépítés módja szerint
  3.  Redőnytípusok az alapanyag szerint
  4.  Redőnytípusok a mozgathatóság szerint
  5.  Az okosredőny, avagy a jövő árnyékolója
  6.  Miért a redőny?
  7.  Amit a redőnyvásárlás előtt tudni kell
  8.  Gyakran ismételt kérdések

Az utóbbi néhány esztendőben a redőnygyártás olyan jelentős fejlődésen ment keresztül, hogy a modern technológiáknak hála ezek a termékek a hő- és hangszigetelésből, sőt a vagyonvédelemből is kiveszik a részüket, hogy esztétikai jelentőségükről ne is beszéljünk.


I. Egy kis redőnytörténet

Nemcsak korunk egyik legnépszerűbb, hanem mindemellett egyik legnagyobb múlttal rendelkező árnyékolójának is tekinthetjük a redőnyöket. Történetük egészen a hatodik századig vezethető vissza, a Római Birodalom lakosai ugyanis a nagyobb városokban már ismerték az árnyékoló elődjének számító zsalut, amit elsődlegesen az ablaknyílások zárására használtak, és csak másodlagosan alkalmazták árnyékolóként.

Ma ismert formájában a redőny először az 1800-as évek közepén jelent meg a németországi Esslingen városában, ahol egy helyi asztalos készítette el az egymáshoz kapcsolt falécekből álló palástot, melyet egy fatengelyre feltekerve épített fel a nyílászárók elé. A praktikus szerkezet nagyon gyorsan meghódította magának a világot, az 1800-as évek végén már hazánkban is ismerték, méghozzá akkor már fém síneken futtatott redőnylécekkel.

A második világháborúig nagy népszerűségnek is örvendett, ekkor azonban a nyersanyaghiány miatt csökkent irántuk a kereslet, de a hatvanas évektől ismét egyre több otthonban láttak el árnyékolási teendőket, sőt ekkor már ismerték szigetelési tulajdonságait, valamint vagyonvédelmi előnyeit is. Miután a környezettudatosságra hivatkozva a hetvenes években betiltották a faredőnyöket, csakhamar átvették a helyüket az első műanyag változatok, melyek egyre jobb minőséget és változatosabb megjelenést kínáltak, így a kilencvenes években már hazánkban is elterjedtek, nem sokkal
később pedig megjelentek a piacon a sokkal tartósabb és mutatósabb alumínium változatok.

A második világháborúig nagy népszerűségnek is örvendett, ekkor azonban a nyersanyaghiány miatt csökkent irántuk a kereslet, de a hatvanas évektől ismét egyre több otthonban láttak el árnyékolási teendőket, sőt ekkor már ismerték szigetelési tulajdonságait, valamint vagyonvédelmi előnyeit is. Miután a környezettudatosságra hivatkozva a hetvenes években betiltották a faredőnyöket, csakhamar átvették a helyüket az első műanyag változatok, melyek egyre jobb minőséget és változatosabb megjelenést kínáltak, így a kilencvenes években már hazánkban is elterjedtek, nem sokkal később pedig megjelentek a piacon a sokkal tartósabb és mutatósabb alumínium változatok.

II. Redőnytípusok a beépítés módja szerint

Külső tokos redőny

A külső tokos redőny abban az esetben alkalmazható, ha a homlokzat végleges kialakítása után szeretnénk árnyékolót szereltetni nyílászáróinkra. Előnye, hogy méretét tekintve maximálisan az adott ablakhoz vagy ajtóhoz igazítható, színezhetőségével pedig a homlokzathoz illeszthető, igény esetén pedig kellemes kontraszt alakítható ki vele, ami
feldobja otthonunk megjelenését. Telepítésekor nincs szükség semmilyen bontásra vagy utólagos helyreállításra,
miközben gyakorlatilag bármilyen nyílászáróra felszerelhetők. Egyetlen negatívumuk, hogy a redőnyszekrény és a lefutók nem takarhatók el, ezek tehát kívülről teljes egészében látszanak, előbbi pedig bizonyos esetben néhány millimétert még a kilátásból is elvehet.

Teljesítménye azonban kárpótolhat minket ezért az apró esztétikai hiányosságért, hiszen megfelelő beállítás
mellett képes száz százalékos fényzárást biztosítani, miközben javítja a hang- és hőszigetelést, maximális védelmet nyújt a kíváncsi tekintetek ellen, sőt még otthonunk biztonságát is növelhetjük vele. Alumínium változatban a külső tokos redőny ráadásul motorizálható, ezzel egyetemben pedig automatizálható, így megfelelő szenzorokkal érzékennyé tehető a fényre, az időjárásra, de akár időzített működésre is alkalmas.

Vakolható tokos redőny

A vakolható tokos redőnyre az árnyékolási teljesítmény tekintetében ugyanaz jellemző, mint a külső tokos megoldásokra, azonban az esztétika és a megjelenés terén már össze sem hasonlíthatók egymással. Nevéhez hűen ez az árnyékoló típus ugyanis szinte teljes egészében elrejthető, lévén lefutóit és redőnyszekrényét a homlokzat mögé építik be, ezáltal az ablakok előtt gyakorlatilag csak a redőnypalástot láthatjuk, teljesen felhúzott állapotban pedig szinte csak a nyílászárót.

Fontos kiemelni, hogy a vakolható tokos redőny csak és kizárólag építkezéskor, vagy utólagos hőszigetelés kialakításakor szereltethető, ellenkező esetben olyan jelentős bontási és helyreállítási munkával jár, ami irreális magasságokba emelheti a költségeket. Ez a vakolható tokos megoldás legnagyobb hátránya, ugyanakkor ideális esetben nemcsak a jobb megjelenés miatt érdemes mellette dönteni, hanem azért is, mert a hő- és hangszigetelés tekintetében egyaránt sokkal jobb tulajdonságokra számíthatunk tőle, sőt a biztonság tekintetében szintén előnyösebb lesz. Akárcsak a külső tokos alternatíva, úgy ez is színezhető, alumínium változatban pedig motorizálható és automatizálható!

III. Redőnytípusok az alapanyag szerint

Műanyag redőny

Amennyiben a redőnyök népszerűségi szintjét tovább szűkítjük, a műanyag típusok jelenleg a legkeresettebbek, aminek az oka határozottan a kedvezőbb árcédulában keresendő. Kevesen keresik azonban az alacsonyabb árszabás okát, hiszen az alumínium variánsokhoz mérten az olcsóság negatívan csapódik le mind a teljesítmény, mind a tartósság tekintetében.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy egy műanyag redőny ne tudná ellátni a legalapvetőbb árnyékolási teendőket, hiszen bármilyen árnyalatban képes száz százalékos fényzárást kínálni, de a hang- és a hőszigetelés terén egyaránt megtámogatja otthonunkat. Ugyan kombinálható szúnyoghálóval, a motorizációra, ebből kifolyólag pedig az automatizálásra alkalmatlan, és bár erős anyaga ellenáll a fagynak, az esőnek, sőt a napsugárzásból fakadó erős UV- sugárzásnak is, ellenben a hevesebb időjárási jelenségek, így bizonyos esetekben a nagy szél vagy az erősebb jégverés könnyedén kárt tudnak tenni benne.

Alumínium redőny

Az általános tulajdonságok tekintetében az alumínium redőnyről ugyanazok az előnyök mondhatók el, mint a műanyag típusokról. Egyetlen hátránya, hogy a könnyűfém alkalmazása miatt drágább, ellenben ezért cserébe nemcsak masszívabb kialakítás, hanem sokkal jobb hang- és hőszigetelő hatást kínál, ami többek között a redőnylécek speciális töltőanyagának köszönhető.

Az alumínium redőnyök is színezhetők, képesek bármilyen árnyalatban maximális fényzárást kínálni, miközben kimagasló védelmet biztosítanak a vagyonvédelem terén, sőt mi több, a hevesebb időjárási jelenségek sem tudnak fogást találni rajtuk, így a nagyobb jégverés legfeljebb csak meghorpasztja a léceket, de eltörni vagy elhajlítani nem tudja őket. Az egyik legnagyobb pozitívum az alumínium redőny kapcsán, hogy a szúnyoghálós kombinálhatóság
mellett motorizálható és automatizálható is. Ennek köszönhetően az árnyékolót működtethetjük egyszerű távirányítóval, de az általános időzítés mellett az időjáráshoz vagy a napszakokhoz is igazíthatjuk automatikus mozgását.

IV. Redőnytípusok a mozgathatóság szerint

Gurtnis redőny

A redőny mozgatásának egyik legklasszikusabb formája a gurtnis megoldás, amit egyre inkább kiszorítanak a modernebb alternatívák, de népszerűsége még így is megkérdőjelezhetetlen. A gurtni gyakorlatilag egy rendkívül erős és tartós kötélszerű anyag, melynek egyik vége a redőnyszekrényben található tengelyhez, másik vége pedig rendszerint a nyílászáró belső tokszerkezetére vagy az ablakszárnyra szerelt, úgynevezett csigához van erősítve.

Utóbbi nemcsak a gurtni folyamatos feszítéséről és csévéléséről gondoskodik, hanem arról is, hogy mindig a megfelelő pozícióban tudjuk megállítani a redőnypalástot, lévén a csigában egy speciális fékrendszer található. Bár korszerűnek nem nevezhető, a megoldás még mindig kényelmes és könnyed mozgathatóságot biztosít a redőny számára, azonban nem árt tudni, hogy dacára az erős alapanyagoknak, a gurtni általában az árnyékoló legsérülékenyebb pontja, mely főleg helytelen telepítés mellett könnyedén sérülhet és szakadhat, de szerencsére egy gyakorlott szakember gyorsan tudja cserélni.

Motorizált redőny

A modern otthonokban egyre ritkábban alkalmaznak közönséges gurtnis redőnyöket, hiszen minden motorizált és automatizált, így ésszerű, hogy az árnyékolók se lógjanak ki ebből a sorból. A motorizált redőnyök ma már egészen hétköznapi megoldásnak tekinthetők, melyek ugyan drágábbak a hagyományos típusoknál, és a működésükhöz elengedhetetlen áramszükséglet miatt telepítésük is körülményesebb, ellenben több szempontból megtérülő befektetésnek nevezhetők.

Az efféle árnyékolók lelkét a redőnyszekrényben elrejtett elektromotor adja, mely sem kívülről, sem a lakásból nem látható, sőt a gurtni hiánya miatt még esztétikusabb megoldás is, de az igazán nagy előnyét a kényelem jelenti, hiszen távirányító segítségével, gombnyomásra mozgathatók. A szinte hangtalan működés mellett a motorizált redőny is ugyanazokkal az előnyökkel és szabályozhatósággal kecsegtet, mint a hagyományos típusok, ellenben rengeteg továbblépési útvonalat kínál az okos megoldások és az automatizált lehetőségek irányában.

V. Az okosredőny, avagy a jövő árnyékolója

Életünk minden területén megjelentek már a különféle okos megoldások, így nem meglepő, hogy az árnyékolástechnikai termékek piaca sem maradt ki a sorból. Ma már egészen hétköznapi tehát okosredőnyről beszélni, ami a hivatalos definíció szerint egy különböző érzékelőkkel kiegészített motorizált árnyékoló, mely nemcsak önmagában képes az automatizált működésre, hanem akár más intelligens rendszerekkel együttműködve is.

Az okosredőny lényege tehát az automatizálásban keresendő, ezáltal különféle fény- vagy szélérzékelő szenzorokkal, hovatovább időzítőkkel az árnyékoló működését bizonyos eseményekhez köthetjük. Beállíthatjuk például, hogy vihar vagy nagy szél esetén a redőnyök lezárjanak és védjék nyílászáróinkat, de akár azt is, hogy ébredéskor automatikusan beengedjék otthonunkba az első napsugarakat. Természetesen a beprogramozott tulajdonságokat bármikor felülírhatjuk manuálisan, hovatovább egy okostelefon vagy egy számítógép segítségével távolról is működtethetjük majd árnyékolóinkat.

A rendszernek számtalan előnye ismert, ezáltal az automatikusan működő redőnyök egy hosszabb utazás alkalmával például azt a hatást kelthetik, hogy otthon tartózkodik valaki – ezzel elriasztva a betörőket –, miközben lakásunk többi intelligens szisztémájához kapcsolva akár rengeteget spórolhatunk is vele. A világítással kalibrálva például nem kell feleslegesen égniük a lámpáknak, ha kintről elegendő fény ereszthető be, de az okostermosztáttal is hatékony párosításra képesek. Amennyiben például kellemes napsugarak érik az érzékelőket, a redőny automatikusan átengedi őket, hogy hozzásegítsenek a belső helyiségek felmelegítéséhez, ezáltal a fűtés magától kikapcsol vagy takarékon működik addig, amíg a Nap segítséget nyújt a munkájában. Mindez természetesen csak néhány példa a sok közül, az okosredőnyök ugyanis számos egyéb kényelmi és takarékos lehetőséget biztosíthatnak a családok számára.

VI. Miért a redőny?

Fényszabályozás

A kültéri árnyékolók közül a redőny az egyetlen, mely típusától függetlenül száz százalékos fényzárást kínál otthonunknak. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a félárnyék mellett akár fényes nappal is éjszakai sötétséget teremthetünk vele a belső helyiségekben. Ennek az előnyét leginkább azok a családok élvezhetik majd, ahol éjszakai műszakban dolgozó felnőtt vagy újszülött él, hiszen számukra a pihentető és nyugodt alvás napközben is rendkívül fontos, ehhez pedig a megfelelő árnyékolás, sok esetben a teljes sötétség elengedhetetlen.

Hőszigetelés

Már egészen korán, évtizedekkel ezelőtt felismerték a redőnyök kapcsán, hogy nemcsak árnyékolásra, hanem hőszigetelésre is alkalmasak, ezáltal kánikulában nemcsak a fénytől, hanem a nagy melegtől egyaránt képesek megóvni otthonunkat. Ez a hatás ráadásul télen egyaránt érzékelhető, különösen a speciális szigetelőanyaggal ellátott alumínium redőnyök esetében! Az árnyékolók ugyanis teljes zárás mellett egy extra légkamrát képeznek a hőcserében kimagasló szerepet játszó nyílászárók elé, ami nagy hidegben vagy szeles időben jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy az otthonunkban uralkodó kellemes meleg ne szökjön el túl gyorsan, vagyis hosszabb távon még a fűtési költségeinket is csökkenthetjük vele.

Hangszigetelés

Nemcsak a nagy melegtől vagy a nagy hidegtől, hanem a kinti zajok jelentős részétől is képes megszabadítani otthonunkat egy megfelelően telepített minőségi redőny. Az alapelv ebben az esetben is egészen hasonló, vagyis a nyílászáró elé vont extra réteg jobban megtöri a kintről beszűrődő zajokat, melyek így erősen tompítva jutnak el a falak közé. Ez főként éjszaka nyújthat nagy segítséget azoknak, akik nyugtalanul alszanak és a legkisebb zajra is felébrednek, hiszen a közönséges nyílászárókhoz viszonyítva a plusz légréteg és a redőnypalást még több hanghullámot tud visszaverni odakintről.

Vagyonvédelem

Különösen a masszív alumínium redőnyökről elmondható, hogy a vagyonvédelem tekintetében is képesek megtámogatni otthonunkat, hiszen betörő legyen a talpán, aki képes gyorsan és hangtalanul átverekedni magát egy könnyűfémből készült, gyakorlatilag kikezdhetetlen árnyékolón. A modern redőnyöket ráadásul nemcsak robusztus megjelenésük,
hanem olyan extrák is biztosíthatják, mint a feltolás elleni védelem, amit a motorizáció – az erős motorfékek miatt – automatikusan garantál majd. A motorizált redőnyök esetében a vagyonvédelem ráadásul a fizikális protekció mellett megtévesztéssel egészül ki. Az ilyen árnyékolók ugyanis programozható szenzorokkal képesek az automatikus mozgásra, ezáltal a folyamatosan mozgó redőnypalástok azt a hatást kelthetik az illetéktelen behatolók számára, hogy valaki otthon tartózkodik – miközben nem kizárt, hogy a lakók már több napja elutaztak.

Színezhetőség

Sajnálatos módon még mindig sokakban él a tévhit, hogy míg a műanyag redőnyök csak fehér, addig az alumínium redőnyök csak fémes szürke színben léteznek. Szerencsére ez a gyakorlat már évek óta nem jellemző a magyar árnyékolástechnikai piacra sem, ezáltal redőnyeink kis túlzással már a szivárvány bármelyik színében pompázhatnak, és bár ez minden esetben többletköltséget jelent, ugyanakkor ezzel a termékek feldobhatják otthonunk megjelenését, sőt egészséges kontrasztot is képezhetnek a homlokzat színével. További pozitívum, hogy a természetesség híveinek sem okoznak csalódást az alumínium vagy a műanyag redőnyök, hiszen aki ragaszkodik a fahatású megjelenéshez, az a legkülönfélébb erezetmintákkal és színekkel is kérheti árnyékolóit.

Kombinálhatóság

Amennyiben szeretnénk az árnyékolás mellett otthonunk megfelelő rovarvédelméről is gondoskodni, a redőnyök nagy előnye, hogy kiválóan kombinálhatóak szúnyoghálókkal. Ennek az eredménye az úgynevezett kombiredőny, mely egy sokkal olcsóbb és helytakarékosabb megoldás, mintha a két terméket külön-külön vásárolnánk meg. A szúnyogháló ilyen esetekben a redőnyszekrényben kerül elhelyezésre, és egy külön lefutón keresztül mozgathatjuk, ezáltal csak árnyékolásra és csak rovarvédelemre is alkalmazhatjuk, működésük és hatékonyságuk egymástól teljesen független lesz.

VII. Amit redőnyvásárlás előtt tudni kell!

A megfelelő vállalkozó kiválasztása

A jó minőségű redőny önmagában gyakran nem elegendő ahhoz, hogy minőséget és tartósságot kapjunk a pénzünkért, hiszen rengeteg olyan vállalkozó van Magyarországon az árnyékolástechnika világában, akik különféle trükközésekkel próbálják meg átverni a leendő vásárlókat. Ezért a redőnyvásárlás kapcsán alighanem az egyik, ha nem a legfontosabb, hogy megfelelő kivitelezőt válasszunk magunknak. Hogy mire érdemes odafigyelni ezen a téren?

Elsőként rögtön a kiszemelt vállalkozónk internetes jelenlétére, hiszen a modern világban már mindent interneten keresztül keresünk, ezáltal amennyiben azt látjuk, hogy egy forgalmazó sokat ad az online megjelenésre, honlapja igényes, tartalmas, rengeteg elérhetőség található rajta, hovatovább roskadozik a referenciamunkákról szóló galériáktól, akkor az már egy nagyon jó előjel. Egy igényes weboldal rendszerint azonnal bizalmat ébreszt a vásárlóban, ha pedig megfelelően informatív is, akkor vélhetően átböngészése elegendő ahhoz, hogy választ kapjunk minden egyes kérdésünkre.

Persze egy jó portál még nem minden! Fontos továbbá, hogy a személyes találkozón, a boltban, a telephelyen vagy a helyszíni felmérés során is szimpátia alakuljon ki, de érdemes ügyelni az apróbb részletekre. Ha a leendő kivitelező már a helyszíni szemle során előleget akar, el szeretne tekinteni a papírozástól, határozottan és többször el akar tántorítani minket elképzeléseinktől, hovatovább titkolózik a garanciát illetően, akkor érdemes lehet inkább továbbállni.

A papírozás hiányával ugyanis értelemszerűen rendkívül sebezhetőek leszünk, a vállalkozó eltűnhet a pénzünkkel, sőt még akkor sem reklamálhatunk, ha nem azt kapjuk, vagy nem abban a minőségben, amit és ahogyan kértük. A garanciát is minden esetben fontos papírozni, hiszen a vállalkozó hibáján kívül is keletkezhet probléma a későbbiekben, ilyen esetben pedig biztosan örülünk majd annak, hogy ingyenes javítást vagy cserét kérhetünk.

Bár sajnálatos módon ma már sokan addig merészkednek, hogy papírozva is mindent megígérnek, de szerencsére ezek a csalók az internet korában hamar kiszűrhetők, ezáltal mindenkinek érdemes utánajárnunk. Ha egy vállalkozásról azt találjuk, hogy sok helyen dicsérik, honlapja igényes, informatív, sokéves szakmai tapasztalat áll mögöttük, nem titkolóznak a garanciáról és munkáikat is büszkén vállalják, akkor azzal szinte biztos, hogy nem foghatunk mellé.

A helyszíni felmérés

A helyszíni felmérésről a legfontosabb tudnivaló, hogy soha nem járhat semmiféle elköteleződéssel, és nem minősíthető megrendelésnek sem, ha csak a felek erről nem rendelkeznek másként, és nem papírozzák le az elhangzottakat. Ez azonban a legritkább esetben történik csak meg, hiszen a helyszíni szemle lényege az, hogy a leendő kivitelező a látottak, a megbeszéltek és a megrendelő igényei alapján egy átfogó árajánlatot tudjon adni. A helyszíni felmérésen soha nem történhet előlegátadás – csak olyan kivételes esetekben, ha a megrendelés leadására is azonnal sor kerül –, maga a folyamat pedig ritkán tart tovább 30-40 percnél, noha ez az árnyékolók számától, típusától és extra igényeinktől is függ.

A vakolható tokos redőnyök felmérése és kalkulációja például rendszerint hosszabb egyeztetést igényel, mint a külső tokos termékeké, melyeknél rögtön adott lesz a méret és a szín is, ezáltal néhány méretvételben és egyeztetésben kimerül a teljes folyamat. A felmérés során a leendő kivitelező a redőnyök esetén mindig kívülről és belülről is szemügyre veszi a nyílászárókat, és megfelelő színmintákat mutat be, hogy a vásárlónak lehetősége nyíljon választani.

A garanciáról

A fogyasztói társadalomnak köszönhetően az elmúlt években a magyarok is teljesen hozzászoktak az eldobható termékekhez, ezáltal a garancia minden eddiginél fontosabbá vált. Bár a redőnyök esetében rengeteg olyan hiba jelentkezhet, melyet könnyen lehet javítani a helyszínen, azonban előfordulhat, hogy az egész szerkezet cseréjére van szükség, ami sokszor nem olcsó mulatság. Ilyenkor nem mindegy, hogy egy vállalkozó csak egy-, vagy három évig
garantál teljes körű szavatosságot az általa szerelt redőnyökre. Előbbi esetben ugyanis a meghibásodás esélye gyakorlatilag nulla, ellenben három év alatt már rendeltetésszerű használat mellett is kibukhat, ha valami orvosolandó probléma van az árnyékolóval.

Soha ne érjük be tehát olyan vállalkozóval, aki három évnél kevesebb garanciát vállal termékeire, és ügyeljünk arra is, hogy ezt megfelelően papírozzuk, ha esetleg a kivitelező a későbbiekben meg akarná szegni az ígéreteit. Sajnos rengetegen trükköznek itthon a garanciával is az árnyékolástechnikai piacon, így nagyon fontos, hogy az előző pontban foglaltaknak megfelelően jól válasszunk vállalkozót.

A redőny áráról

Nagy általánosságban kijelenthető, hogy a hazai piacon nincs kiemelt szórás a redőnyárak között, de a megfelelő választással nem ritkán tízezreket, hosszabb távon százezreket is spórolhatunk. Az árat sok esetben már az is meghatározza, hogy az ország melyik régiójából választunk vállalkozót és forgalmazót – vidékiként is bátran nézelődjünk például fővárosi cégek között –, de alapvetően az árnyékolók végösszegét az anyagválasztás, a tokszerkezet, a színezettség, valamint a motorizálás befolyásolja a leginkább.

Nem árt figyelembe venni ezen a téren olyan szempontokat is, mint az imént taglalt garancia, a minőség, valamint a forgalmazó és a kivitelező tekintetében a megbízhatóság, hiszen ezek hosszabb távon drasztikusan megnövelhetik költségeinket. Lehet például valahol olcsóbb egy redőny, ha a rossz beépítés vagy a silány minőség miatt két év múlva az összes elromlik, miközben lejárt a garancia vagy megszűnt a vállalkozó, és még egyszer kifizethetjük az
egészet. Az ár tehát önmagában soha ne legyen döntő tényező, mert a beépítéskor lehet, hogy megspórolunk párezer forintot, de a későbbiekben a folyamatos meghibásodások miatt azt kamatosan rákölthetjük majd redőnyeinkre.

A beépítésről

A beépítés terén a redőnyöket két típusra oszthatjuk, hiszen a külső- és a vakolható tokos megoldások egyaránt eltérnek egymástól ezen a téren. A legegyszerűbben a külső tokos változat szerelhető, melyet az előzetes felmérés után az igényes kivitelezők az ablaknyílások méretéhez igazítva gyártanak le, amire nemcsak az esztétikus megjelenés miatt van szükség, hanem azért is, mert rögzítésük rendszerint a tokszerkezethez történik. Mindehhez speciális,
takarható csavarokat használnak, melyek erősen odafogják a gondosan beállított árnyékoló keretét és lefutóját. Ezek felerősítését követően gurtnis megoldásnál a mozgatókötelet a tokon keresztül bevezetik a lakásba, a motorizált változatnál pedig egy villanyszerelő csatlakoztatja az elektromotort a hálózathoz, ami bizonyos esetben akár később is megtörténhet. Az utolsó lépésként a redőnyszekrény takarólemezének felhelyezése, belül pedig – kialakítás függvényében – a gurtni és a csiga összeszerelése vagy a távirányító programozása következik, majd végül a kipróbálás után az árnyékoló rögtön használatba is vehető.

A vakolható tokos redőny esetében a beépítés lényegesen egyszerűbb folyamat, bár ennek a módszernek is megvannak a maga nehézségei. Ezt a típust mindig csak építkezés vagy utólagos homlokzati hőszigetelés során lehet beépíteni, mégpedig az után, hogy a nyílászárók a helyükre kerültek, de még azelőtt, hogy a homlokzat kialakítása megtörtént volna. Fontos, hogy már az építkezés megkezdése előtt egyeztessünk a kivitelezőkkel a vakolható tokos redőnyről, hiszen léteznek már falszerkezetbe rejtett megoldások, melyek még esztétikusabb megjelenést és jobb hőszigetelést kínálnak.

Miután tehát a nyílászárók beállításra kerültek, a vakolható tokos redőny felszerelése egészen hasonló módon zajlik majd, mint a külső tokos megoldásoké. Elsőként a lefutók és a komplett rendszer kerülnek beállításra, illetve rögzítésre, majd gurtnis megoldásnál a mozgatószerkezet bevezetése, motorizált típusnál pedig az elektromotor bekötése következik, amit a takarók felszerelése, végül pedig a belső beállítások – a csiga felszerelése, a távirányító programozása – követ. Mindezek után a redőny már használható lesz, azonban esztétikai szempontból csak akkor nyeri el végleges formáját, ha megtörtént a homlokzat kialakítása.

A gyakori hibákról

Csak úgy, mint bármi más napi használatban lévő és mozgatható eszköznek, úgy természetesen a redőnynek is megvannak azok a gyakori, mondhatni tipikus hibái, melyekkel számolnunk kell az évek során. Bár a jó minőségű árnyékolók esetében a hibafaktor lényegesen kisebb, azonban ezen a téren rengeteg múlik a telepítés minőségén, hiszen egy rosszul beállított redőny még rendeltetésszerű használat mellett is idejekorán elromolhat.

A modern redőnyök egyik leggyakoribb hibáját még mindig a túl gyenge gurtnik jelentik, melyek rossz beállítás esetén idejekorán rojtosodhatnak és szakadhatnak, de megfelelő kalibráció, valamint kíméletes használat mellett is a leggyakoribb problémaforrásként tarthatók számon. Érdemes nem megvárni a redőnypalást leszakadását, hanem már akkor
szerelőt hívni, amikor rojtosodni kezdenek a szélek, hiszen a gurtni cseréje egyrészt nem túl drága, másrészt nem is túl időigényes folyamat – kivéve abban az esetben, ha későn hívtunk szakembert, és a redőnypalást leszakadt miatta.

Bár sokan úgy tartják, hogy a motorizált redőnyök esetében gyakoribb a meghibásodási ráta, de az elektromotorok kíméletes használata mellett ez óriási tévhit. A tengely mozgásához kapcsolódó szerkezetek általában sokkal nagyobb valószínűséggel hibásodnak meg a mindennapi igénybevételtől, mint az elektromotor, ami nem meglepő, hiszen a természetes kopás a legkisebb alkatrészeket is képes megdolgozni. Fontos kiemelni ugyanakkor, hogy a kopás önmagában még nem okoz problémát, a jobb minőségű redőnyöknél pedig évek, nem ritkán évtizedek alatt sem találkozni nagyobb meghibásodásokkal. A redőny ebből a szempontból az egyik legmegbízhatóbb árnyékolónak nevezhető!

VII. Gyakran ismételt kérdések

Milyen nyílászáróra telepíthetünk külső tokos redőnyöket?

Kis túlzással bármilyen megfelelően beállított és biztonságos ablak, sőt akár még erkély- és teraszajtó is ideális külső tokos redőnyök fogadására. Mindemellett az alapanyag sem kizáró ok, ezáltal nemcsak műanyag és alumínium, hanem akár fa nyílászárókhoz is megfelelően rögzíthetünk ilyen típusú árnyékolókat. A kritérium mindössze annyi, hogy elegendő hely legyen a tokszerkezet és a redőnyszekrény elhelyezésének, valamint a gurtni bevezetésének.

Hová rögzítik a külső tokos redőnyöket?

Az esetek 99 százalékában a külső tokos redőnyöket a nyílászárók tokszerkezetéhez erősítik, szem előtt tartva a biztonságot és az esztétikát is. Bizonyos esetekben előfordulhat viszont, hogy ez nem kivitelezhető, ilyenkor vagy homlokzatra, vagy más biztonságos felfogató ponthoz lehet kapcsolni őket, de általában inkább más árnyékoló választása javasolt.

Nagy piszokkal és zajjal jár egy külső tokos redőny felszerelése?

Amennyiben sokéves szakmai tapasztalattal rendelkező vállalkozót találtunk a munkára, egy külső tokos redőny felszerelése sem zajjal, sem különösebb piszokkal nem jár. A telepítés során rendszerint akkumulátoros eszközökkel történik a rögzítés, és mivel az árnyékolót méretre gyártják, nincs szükség a helyszínen fúrásra vagy faragásra. Minimális piszok nyilván lesz, de ez kimerül némi forgácsban, ami a gurtni bevezetőnyílásának kifúrásakor keletkezhet.

Milyen sokáig tart a külső tokos redőny telepítése?

Egyetlen árnyékoló telepítése normál esetben – tehát beállítással és teszteléssel együtt – nem tarthat tovább 30 percnél, bár ez sok esetben a körülmények és a lehetőségek függvénye is.

Mennyire befolyásolja a kilátást a külső tokos redőny?

A modern nyílászárókon a külső tokos redőnyök jellemzően nem befolyásolják a kilátást, de előfordulhat, hogy a tokszerkezet vagy a szűkös ablaknyílások miatt a redőnyszekrény néhány millimétert felülről belelóg a panorámába, noha ez minimális kompromisszum az árnyékoló által biztosított előnyökhöz mérten.

Miért célszerű építkezéskor telepíteni a vakolható tokos redőnyöket?

Mivel a vakolható tokos redőnyök esetében a lefutók és a redőnyszekrény is a homlokzat mögé kerülnek, tehát szabad szemmel nem láthatjuk őket, ezért már kialakított falszerkezet esetben ez óriási bontással járna, melynek helyreállítása tetemes költségeket emésztene fel. A takarékosság érdekében tehát vagy építkezéskor, vagy utólagos homlokzati hőszigeteléskor érdemes beépíteni a vakolható tokos redőnyöket.

Bármilyen árnyalatban vásárolhatók redőnyök?

Bár nyilván vannak ésszerű korlátok, ellenben a szivárvány szinte minden árnyalatában, sőt fahatású mintázattal is kérhetők már a modern árnyékolók, tehát könnyedén otthonunk homlokzatához igazíthatjuk őket, sőt akár kontrasztba is állíthatjuk velük, ha éppen ez a cél.

Az árnyékolási teljesítmény terén van-e különbség a redőnyök között?

Nincs, ha egy redőny jól be lett állítva, akkor a fehér színű műanyag változat ugyanolyan árnyékolást képes biztosítani, mint egy sötét alumínium.

Szerelhető-e redőny régi típusú, belső tokos fa árnyékoló helyére?

Természetesen, ennek azonban alapvető feltétele, hogy a teljes szerkezet modernizálásra kerüljön a tengelytől kezdve, a lefutókig bezárólag.

Fix ablakokra és ajtókra is szerelhető redőny?

Bármilyen nyílászáróra szerelhetők redőnyök, amennyiben adottak a körülmények, és semmi sem gátolja a hozzáférést. Ha tehát egy fix ablak hozzáférhető helyen van, és a gurtni is bevezethető – vagy odavezethető az elektromos hálózat a motorizáláshoz –, a redőnyszerelés is megoldható, de ugyanez a helyzet terasz- vagy erkélyajtók esetében, sőt mi több, ilyenkor még szúnyoghálóval is kombinálhatjuk az árnyékolókat, amivel a rovarvédelmet egyaránt biztosíthatjuk.

Mi a redőny motorizálásának feltétele?

A legfontosabb, hogy csak és kizárólag alumínium redőnyök motorizálhatók, a műanyag típusok nem. Amennyiben az árnyékoló adott, csupán azt a feltételt kell teljesíteni, hogy külső kábelcsatornán vagy a falba vésve elvezessük a redőnyszekrényig az elektromos hálózatot annak érdekében, hogy csatlakoztatni lehessen a működtetéshez szükséges elektromotort.

Hová helyezik el a motorizált redőny motorját?

A motorizált redőny mozgatásához szükséges elektromotor minden esetben a redőnyszekrényben helyezkedik el, és speciális kialakításának köszönhetően egyáltalán nem befolyásolja az árnyékoló megjelenését, sőt a méreteit sem.

Mekkora zajjal jár az elektromos redőny működése?

Mivel nem egy nagyteljesítményű motor működteti az árnyékolókat, a használat során a rendkívül halk, tehát egyáltalán nem zavaró búgást leszámítva a motorizált redőnyök működése semmivel sem hangosabb, mint a hagyományos, gurtnis típusoké.

Redőny vagy zsaluzia?

A nyílászáróra szerelhető kültéri árnyékolók közül a redőny alternatívájaként egyedül a zsaluzia kerülhet szóba, éppen ezért gyakori kérdés, hogy melyiket válasszuk a kettő közül? A választ bár oldalakon keresztül lehetne fejtegetni, röviden azonban a megjelenés mellett egyedül a fényszabályozás tekintetében van jelentősebb különbség a zsaluzia és a redőny között. Míg ugyanis a redőny csak részlegesen képes félárnyékot garantálni – a betekintés
elleni védelem kárára –, ellenben teljesen leeresztett állapotban 100 százalékos fényzárást kínál, addig a zsaluziák utóbbira nem képesek, de forgatható lamelláikkal úgy szűrik meg a kintről érkező fényt, hogy közben a magánéletünket is óvják. A szigetelés, a biztonság és más egyéb tekintetben azonban jelentősebb különbség a két árnyékoló között nem tapasztalható.

Mekkora védelmet nyújt a redőny a magánéletünknek?

Nemcsak a kintről beáramló fényt, hanem a legtöbbször a kíváncsi tekinteteket is képesek teljesen távol tartani magánéletünktől a redőnyök. Leeresztett állapotban ugyanis a redőnylécek egy áthatolhatatlan falat állítanak nyílászáróink elé, ezáltal még akkor is megakadályozzák a betekintést, ha a lakásban fel van kapcsolva a villany, odakint pedig már besötétedett.

Mekkora vagyonbiztonságot kínálnak a redőnyök?

Már az egyszerű műanyagredőnyök is képesek fokozni otthonunk biztonságát azáltal, hogy egy kis túlzással áthatolhatatlan falat húznak a nyílászárók elé, miközben ezt a hatást speciális feltolás elleni védelemmel még tovább növelhetjük. A vagyonbiztonság legmagasabb szintjét azonban a motorizált alumínium redőnyöktől várhatjuk. Ennek az oka egyrészt a masszív könnyűfémlamellákban keresendő, melyeken teljesen leeresztett állapotban szinte lehetetlen gyorsan és hangtalanul áthatolni egy illetéktelen behatolónak, miközben a motorizált szerkezetekbe épített fékek ellehetetlenítik a redőnypalást megemelését is.

Mennyivel növeli meg a szúnyogháló a kombinált redőnyök méretét?

Elhanyagolható mértékben. A hagyományos és a kombinált redőnyök között rendszerint alig van néhány milliméternél nagyobb különbség, és az is csak a tokméretben érhető tetten.

Kombinált redőny esetén működtethető külön az árnyékoló és a szúnyogháló?

A kombinált redőnynél a szúnyogháló és az árnyékoló egyáltalán nem akadályozzák vagy korlátozzák egymást sem a hatékonyság, sem a működés tekintetében. A kombinált redőny használható csak árnyékolásra vagy kizárólagos rovarvédelemre, de a két hatást egyszerre is élvezhetjük, éppen ezért nevezhető egy különösen praktikus megoldásnak.

Akadályozza a redőny otthonunk szellőzését?

Teljesen leeresztett állapotban a redőnypalást értelemszerűen elállja a friss levegő útját, de amennyiben teljesen felengedjük, vagy legalább résnyire megnyitjuk, a szellőzés ugyanolyan hatékony marad, mint árnyékoló nélkül.

Mennyi karbantartást igényelnek a redőnyök?

A megfelelően telepített és jó minőségű redőnyök az esetek többségében semmiféle karbantartást nem igényelnek az általános takarítást leszámítva.

Gyakran kell takarítani a redőnyöket?

Ez leginkább lakóhelyünk függvénye, hiszen forgalmasabb útszakaszok vagy földes utak mellett a felvert por nagyon könnyen lerakódhat a redőnypaláston, ami a mozgatás során bekerül a redőnyszekrénybe, így eljut az érzékeny mozgószerkezetekhez. Ez rövidtávon hangosabbá, akadozottabbá teheti a redőny működését, hosszabbtávon pedig akár
meghibásodást is előidézhet. Emiatt ilyen helyeken javasolt havi rendszerességgel takarítani a redőnyöket, ellenkező esetben évente egyszer vagy kétszer elegendő alaposan megtisztítani őket.

Milyen gyorsan használódik el a redőny gurtnija?

Ez nagymértékben függ a használat gyakoriságától, de még inkább a telepítés minőségétől. A helytelenül beépített, folyamatosan súrlódó gurtni ugyanis akár pár hét alatt elrojtosodhat, sőt el is szakadhat, de normál esetben öt évnél gyakrabban ritkán kell cserélni az árnyékolók mozgatását szolgáló eszközt.

Kategória: Árnyékolás